Dharma

A Dharma (szanszkrit: धर्म, *dharma*; páli: *dhamma*) az indiai hagyományokban nem ugyanazt jelenti — de a gyökérjelentés mindenhol ugyanaz: *ami fenntart, ami megtart*. A szanszkrit *dhṛ-* gyökérből ered ('tartani, fenntartani'). A hindu gondolkodásban a dharma egyszerre működik több szinten: *sanātana dharma* a kozmikus rend maga, *varṇāśrama dharma* az életszakaszhoz és társadalmi helyzethez kötött kötelességek rendszere — ahogy a *Manusmṛti* tárgyalja —, *svadharma* pedig az egyén saját természetéből fakadó kötelesség, ami a *Bhagavad Gītā* érvelésének középpontjában áll. A buddhizmusban a *dhamma* a Buddha tanítására és az általa leírt valóságra utal; ez a Hármas Drágakő (*Buddha, Dhamma, Saṅgha*) második eleme. A dzsainizmusban a dharma metafizikai elvként az *ahimsá*-val fonódik össze, a szikh hagyományban pedig a szolgálat-alapú kötelességet jelenti. A nyugati köztudatban elterjedt olvasat — miszerint a dharma egyszerűen 'személyes életcél' — nem téves, de erősen leegyszerűsített. A klasszikus szövegek elsősorban kapcsolati és kozmikus fogalomként kezelik, nem önmegvalósítási eszközként.

A dharma a *Rig Védában* jelenik meg először (összeállítva kb. i. e. 1500–1200 körül), ekkor még főként *ṛta* formájában, mint kozmikus rend; a *dharman* ebből levezetett terminus. A klasszikus hindu megfogalmazás a *Dharma Sūtrákban* (kb. i. e. 600–200) és a *Dharma Śāstrákban* — köztük a *Manusmṛtiben* (kb. i. e. 200 – i. sz. 200) — kristályosodik ki. A legtöbb figyelmet a *Bhagavad Gītā* kapja (a *Mahābhārata* részeként, kb. i. e. 400 – i. sz. 400 között keletkezett), különösen Krisna *svadharma*-tanítása Ardzsunának. A buddhista *dhamma* a páli kánon alapján dokumentálható: szóbeli hagyomány az i. e. 5. századtól, írásba foglalva az i. e. 1. században, Srí Lankán. Asóka ediktumai (i. e. 3. század) az egész indiai szubkontinensre kiterjedő állami etika alapjaként hivatkoznak a *dhammára*. A nyugati tudományos érdeklődés a 19. századi szanszkrit filológiával indul — Max Müller *Sacred Books of the East* sorozatával (1879–1910) —, majd a 20. századi tanítók, köztük Mahatma Gandhi, Ramakrishna és Vivekananda révén válik szélesebb körben ismertté.

Érdemes egyetlen hagyomány forrásaiból kiindulni, nem pedig általános 'életcél-fogalomként' kezelni a dharmát. Hindu szövegekhez Eknath Easwaran *Bhagavad Gītā*-fordítása (1985) a legjobb belépési pont; a buddhista értelemhez Bhikkhu Bodhi *In the Buddha's Words* (2005) című antológiája gyűjti össze a releváns páli kánon-részleteket. Olvasás közben érdemes figyelni arra, hogy az adott szövegrész a dharma melyik szintjéről szól — kozmikus, társadalmi vagy személyes —, mert a három összekeverése az, ahol a nyugati értelmezés általában félresiklik. Aki átfogóbb, tudományos igényű áttekintést keres, Patrick Olivelle *Dharma: Studies in Its Semantic, Cultural, and Religious History* (2009) című munkája a szokásos hivatkozási alap.