Ouroboros

A Hermetizmusban az Ouroboros az összes ellentét egységét jelöli — a teremtés és a pusztítás egy önmagát fenntartó hurokba zárva. Az alkimisták a *prima materia* jelölésére használták, arra az alapanyagra, amelyből minden átalakulás elindul, és az alkímiai kéziratokon rendszeresen a *hen to pan* (egy az egész) felirat mellett jelent meg. A gnoszticizmusban az anyagi világ határát jelöli — a kígyó körülöleli a kozmoszt, testében tartva mindent. Jung pszichológiája később a tudattalan szimbólumaként értelmezte, az individuáció előtti állapotot jelölve, amikor a psziché még önmagát emészti. A norse hagyományban Jörmungandr, a Világkígyó ugyanezt a szerkezeti szerepet tölti be: körülveszi Midgardot, és a saját farkát harapja, egészen addig, amíg a Ragnarök meg nem töri a ciklust.

Az Ouroboros legkorábbi ismert ábrázolása az egyiptomi *Enigmatic Book of the Netherworld* nevű temetési szövegben szerepel, amelyet Tutanhamon sírjában találtak (Kr. e. 14. század). Maga a szó görög: *oura* (farok) és *boros* (evő), együtt „farokfaló”. A szimbólum az egyiptomi kapcsolatokon keresztül kerül be a görög filozófiai gondolkodásba — Platón *Timaiosz* (Kr. e. kb. 360) című művében az első élőlényt körszerűnek és önmagát fogyasztónak írja le. Innen jutott el a hellenisztikus alkímiába: az első olyan alkímiai kézirat, amely kifejezetten ábrázolja, a *Chrysopoeia of Cleopatra* (kb. 3. század). A középkori európai alkimisták a görög szövegek arab fordításain keresztül örökölték, és a reneszánszon át végig jelen maradt a nyugati ezoterikus képvilágban.

Ha az Ouroborosszal mint szemlélődési szimbólummal szeretnél dolgozni, a legjobb kiindulópont az alkímiai ikonográfia. C. G. Jung *Psychology and Alchemy* (1944) című könyve alaposan elemzi a szimbólumot, és sem alkímiában, sem pszichológiában nem kell előzetes jártasság hozzá — tényleg olvasható. Ha inkább a vizuális oldal érdekel, a Getty Museum digitalizált alkímiai kéziratgyűjteményében több illusztrált változat is megtalálható. A szimbólum viselése vagy rajzolása ma is elterjedt az ezoterikus gyakorlatban — nem talizmánként, meghatározott tulajdonságokkal, hanem vizuális emlékeztetőként a saját életedben zajló ciklusokra, különösen azokra a befejezésekre, amelyek nem érzik befejezettnek magukat.