Pszichokinézis

A psychokinesis (PK), más néven telekinézis, valószínűleg a legdrámaibb állítólagos pszichikus képesség: az elme közvetlenül hat a fizikai valóságra. A jelenséget egy széles spektrumon írják le — a mikro-PK-tól (véletlenszám-generátorok, kockák vagy más valószínűségi rendszerek statisztikai befolyásolása) egészen a makro-PK-ig (tárgyak látható mozgása, fémhajlítás, biológiai rendszerekre gyakorolt hatás). A Princeton Engineering Anomalies Research (PEAR) laboratórium 28 éven át végzett mikro-PK-kutatásokat, és hatalmas adatbázist hozott létre. Az eredmények szerint kis, de statisztikailag szignifikáns eltérések mutatkoztak a véletlentől, amikor a kísérleti személyek szándékosan próbálták befolyásolni a véletleneseménygenerátorokat. A hatásméret minimális volt, de több ezer kísérletben meglepően következetes maradt. A poltergeist-jelenségek és egyes gyógyítási módszerek mögött szintén feltételeznek pszichokinetikus mechanizmusokat — tudattalan PK, amely a közvetlen környezetre vagy a test gyógyulási folyamataira hat. Ha a PK valós, az azt jelenti, hogy a tudatnak közvetlenebb kapcsolata van a fizikai valósággal, mint amit a mainstream fizika jelenleg elismer.

A psychokinesis modern laboratóriumi vizsgálata J. B. Rhine-nal kezdődött a Duke Egyetemen az 1930-as években, kockagurítási kísérletekkel. Radin és Ferrari metaanalízise (*Journal of Scientific Exploration*, 1991) 73 publikált tanulmány (148 kísérlet, 52 kutató) összesített adatain kis, de statisztikailag szignifikáns hatást mutatott ki. A Robert Jahn által 1979-ben alapított és 2007-ben bezárt Princeton Engineering Anomalies Research (PEAR) laboratórium véletleneseménygenerátorokkal (REG) végezte a leghosszabb folyamatos PK-kutatást; az 1989-es *Margins of Reality* és a *Journal of Scientific Exploration* 2007-es záróösszefoglalója apró, de kumulatívan szignifikáns véletlentől való eltérésekről számolt be. A független replikáció vitatott: Bösch, Steinkamp és Boller *Psychological Bulletin*-beli (2006) metaanalízise 380 REG-tanulmányon szignifikáns összhatást talált, de azt publikációs torzítással és kis mintás hatásokkal magyarázta. Uri Geller látványos makro-PK-bemutatóit 1973-tól Targ és Puthoff vizsgálta az SRI-nél (*Nature*, 1974), James Randi pedig bűvésztrükkként leplezte le őket (*The Truth About Uri Geller*, 1982). A szkeptikus álláspontot Susan Blackmore *In Search of the Light* (1996) c. könyve foglalja össze a legjobban; a proponens oldalt Dean Radin *The Conscious Universe* (1997) és *Entangled Minds* (2006) c. munkái képviselik a legerősebben.

Ha komolyan akarod tesztelni az állítást, használj kalibrált véletleneseménygenerátor-appot — az IONS PK-tesztet (noetic.org) vagy valamelyik nyílt forráskódú RNG-alapú protokollt —, és még a kísérletek megkezdése előtt rögzítsd a várt hatásirányt és a mintaméretet. A dokumentált hatások aprók (Cohen's d ~0,005 a PEAR-adatokban), szóval több ezer próbára van szükség ahhoz, hogy bármit ki tudj szűrni a zajból. Olvasd el a legerősebb proponens érvet (Dean Radin: *The Conscious Universe*, 1997) és a legerősebb szkeptikus érvet (Susan Blackmore: *In Search of the Light*, 1996) is, mielőtt következtetést vonsz le. A makro-PK-„tréning” ígéreteit kerüld — kontrollált körülmények között egyetlen makroszkopikus PK-bemutatót sem sikerült megismételni, és a JREF 1 millió dolláros Paranormális Kihívása (1996–2015) soha nem fizetett ki senkinek.