Rozmaring

A rozmaring farmakológiája viszonylag jól feltárt. Az illóolaj fő illékony összetevői — 1,8-cineol, α-pinén, kámfor, borneol — kemotípusonként és termőhelytől függően változnak. A kognitív teljesítményre gyakorolt hatásnak van kísérletes alátámasztása: Moss & Oliver (*Therapeutic Advances in Psychopharmacology*, 2012) rozmaringaroma-expozíció után jobb eredményeket mért sorozatos kivonási feladatokon, és a hatás korrelált a plazma 1,8-cineol-koncentrációjával — bár az effektméret szerény. A rozmarinsav és a karnosinsav dokumentált antioxidánsok, in vitro gyulladáscsökkentő hatással. Egy 6 hónapos RCT (Panahi et al., *Skinmed*, 2015) szerint a rozmaringillóolaj fejbőrre alkalmazva nem maradt el a 2%-os minoxidiltől androgenetikus alopecia kezelésében férfiaknál. A mediterrán konyhában a kulináris felhasználás magától értetődő. Spirituálisan az európai népi hagyományokban védelmi és emlékezés-növényként tartják számon: füstölőként használják a túlgyűjtött fehér zsálya alternatívájaként (azzal az előnnyel, hogy nem védett, és könnyen termeszthető), és temetési koszorúkba is kerül. Shakespeare Opheliájának sora — *„There's rosemary, that's for remembrance”* (*Hamlet*, IV.v) — az emlékezés-szimbolikát az angol irodalomban is rögzítette.

A *Salvia rosmarinus* a mediterrán medence őshonosa, és az antik gyógynövény-irodalomban jól dokumentált. Dioszkuridész *De Materia Medica* (~70 CE) leírja gyógyászati felhasználásait; idősebb Plinius *Naturalis Historia* (~77 CE, 24. könyv) megemlíti memóriaerősítő hírét. A középkori európai gyógynövényészek — köztük Hildegard von Bingen *Physica* (~1158 CE) — tovább bővítették a dokumentációt. A 14. századi „Hungary Water” (Erzsébet magyar királynőnek tulajdonítva, ~1370) rozmaringalapú parfüm volt, amelyről azt tartották, hogy visszaadta egészségét. Nicholas Culpeper *The English Physician* (1652) a koraújkori angol gyógynövényészet standard feldolgozása. Shakespeare *Hamlet*-beli utalása (~1600) az emlékezés-asszociációt irodalmilag is megszilárdította. A hagyományos *Rosmarinus officinalis* taxonómiát 2017-ig használták, amikor Drew, González-Gallegos, Xiang, Kriebel, Drummond, Walker és Sytsma (*Taxon*) molekuláris filogenetikai munkája a génuszt a *Salvia*-ba sorolta át. A modern gyógynövény-irodalom meghatározó referenciái: Maud Grieve *A Modern Herbal* (1931), Rosemary Gladstar *Medicinal Herbs: A Beginner's Guide* (2012), és az *American Herbal Pharmacopoeia* monográfia (2016).

Cserépben vagy kertben is könnyen nevelhető: jó vízáteresztő talaj és teli nap kell neki; a USDA 8–11-es zónákban évelő, máshol télre érdemes üveg alá vinni. Szedés után harmat száradtával vágj le ágakat, és kösd csomóba — 2–3 hétig szárítsd sötét, száraz helyen. Aromaterápiás koncentrációtámogatáshoz párologtasd az illóolajat (3–5 csepp standard diffúzorba) munka közben — Moss & Oliver (2012) épp ezzel a protokollal mért rövid távú kognitív hatást. Fejbőrre alkalmazva a Panahi et al. (2015) vizsgálat napi, 6 hónapon át tartó kezelést alkalmazott — a dokumentált hatáshoz türelem kell. Füstölőként rozmaringkötegeket is égethetsz fehér zsálya helyett: ceruza vastagságú szárakat köss össze, gyújtsd meg röviden, majd oltsd el és legyezd a füstöt. Az elkészítési módokat és az ellenjavallatokat — tömény illóolaj belső használata kerülendő; terhességben és kezeletlen magas vérnyomás esetén az illóolaj nem ajánlott — Rosemary Gladstar *Medicinal Herbs* (2012) és az *American Herbal Pharmacopoeia* monográfia (2016) tartalmazza részletesen.